Méhek világnapja 2021

A mézelőméhek (Apinae) a méhek öregcsaládjának (Apoinea), a méhfélék (Apidae) családjának egyik alcsaládja. A beporzást végző rovarok közül az egyik legfontosabb faj. Mindennapjaink és történelmünk szerves részei, hiszen az ember és a méhek közös történetének kezdete egészen az emberi faj kialakulásának hajnalára nyúlik vissza, a selyemlepke mellett voltaképpen ez az egyetlen korán háziasított rovarfaj. A kezdetben egyoldalú, kizsákmányoláson alapuló kötelék idővel mindkét fél számára több-kevesebb előnnyel járó kapcsolattá alakult. Bár szorgos barátaink azóta is szüntelen végzik a beporzást, gyűjtik a méznek valót, sajnos napjainkra ez a kapcsolat az emberek részéről kezd egyre becstelenebbé válni. A modern világban a méhek élettere folyamatosan csökken, a környezetszennyezés és a vegyszerek használata miatt pedig a vadon élő méhcsaládok egyre jobban fogyatkoznak.

Manapság már köztudott, a méhek szorgalmának terméke nem csupán csak a méz, nekik köszönhetjük élelmiszereink javát, virágaink szépségét. Összetett ökoszisztémánk nem létezne ebben a formában e rovarok munkája nélkül, mivel a természetes életközösségek alapját jelentő egynyári növények egy, a kétnyáriak pedig két éven belül eltűnnének. Alapok hiányában bizony összedől a rendszer, ezért is kiemelkedő a beporzók védelme. Lehet, hogy ez számunkra a távoli jövőnek tűnhet, ám a kínai Szecsuan tartományban már kőkemény valóság, köszönhetően a túlzó permetezésnek. A földművesek a puszta kezükkel, valamint tollseprű segítségével végzik el a beporzást, mivel a méhek eltűntek. És ez a módszer már több mint 30 éve bevett szokás arrafelé. A kézi beporzás körülményes, időigényes, és gyakran veszélyes is, éves szinten fordulnak elő balesetek, testrészek töréses torzulása, hiszen nem egyszer magas fák tetején kell elvégezni. A kézi beporzás egyébként nem csak Kínában van jelen, a méhek számának csökkenése miatt a világon egyre több gazdálkodó kénytelen hasonlóképpen cselekedni.

ENSZ-döntés értelmében május 20. 2018-tól a méhek világnapja. Mivel a hulladékgyűjtést is, nagy szorgalommal, háttérben, illő megbecsülés nélkül végzik a szakemberek, hasonlatosan a méhek munkájához, ezért döntöttek úgy a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. dolgozói, hogy ezen a napon aktívan felhívják a beporzók védelmére ügyfeleik figyelmét. Ahogy a méhecskék számára minden virág egyaránt fontos, úgy számunkra is, hogy minden ember egy tisztább környezetben élhessen. Egyúttal felhívjuk a figyelmet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási ágazatban dolgozókra, megpróbálva emelni ágazatunk általános megbecsülésén.

Dolgozóink ezen a napon sárga pólóba öltözve mutatják ki szimpátiájukat a beporzók iránt. Nyugodtan mosolyogjunk rajtuk, hiszen bár vidáman, mégis komoly szándékkal teszik ezt! Becsüljük meg mindkét begyűjtő szorgos munkáját, hiszen értünk dolgoznak! Ne féljünk megköszönni, hálásnak lenni érte, akárcsak egy üdvözlő bólintással. És miután kinevettük magunkat, valamint kimutattuk hálánkat, gondoljuk végig, mi magunk mit is tehetünk egy élhetőbb jövőért. Apró lépéssel is elindulhatunk az úton, ültessünk el ezen a napon legalább egy virágot. A lényeg, hogy minden lépésünket egy újabb kövesse!

Honlapunk (www.zkn.hu) egy hónapra új alakot ölt, szintén méhecskés ruhába bújik, kiegészül hasznos tanácsokkal a fenntartható életmódhoz, valamint remek ötletekkel, hogyan készítsünk gyermekeinkkel közösen hulladékokból méhecskés játékokat, dekorációs elemeket. Ne csak a méhészekre háruljon az a feladat, hogy a meglévő veszélyeztetett fajokat megóvják. Az utolsó órában vagyunk! Még megakadályozható egy beláthatatlan következményű ökológiai láncreakció, de ehhez szükség van mindenkire!

Sóti Balázs

A Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. környezeti neveléssel megbízott munkatársa

Ugrás legfelülre